2010. december 31., péntek

2010.- Az én történetem... ami a Frihanna mögött van


Ez a blog nem szokott az életemről szólni...

Most mégis évösszefoglalóként valahogy írhatnékom van... :)

2010...

Nekem egy nagyon nehéz, küzdelmes év volt.

Sok sok váratlan eseménnyel, és sok újdonsággal, de mind egytől egyig a legnehezebb fajtából...

Ebben az évben az életem szappanbuborékja egyszer csak kipukkadt...

Nem mondhatom, hogy derült égből villámcsapásként, mert ez így nem lenne pontos, mégis valahogy váratlanul, de valahogy mégse...

2010-ben a gyes mellett elkezdtem dolgozni a kozmetikámban, intenzíven elkezdtem az ékszerkészítést, a Meskát, ezt a blogot, és szeptembertől visszamentem tanítani is.

De a legnagyobb változást nem a munka hozta, hanem az, hogy a férjem elhagyta a családunkat, így egyedül maradtam a két és fél éves és a 9 éves gyermekeimmel.

Ez így nagyon brutálisan hangzik, tudom... :D:D:D

Az is volt, illetve mégsem. Mert ez alatt a hatalmas nyomás alatt megértettem és megtanultam, mi az önállóság, mi a feltétel nélküli szeretet, és mi az önzetlenség.

A "teher alatt nő a pálma" nekem ma már egészen mást jelent, mint eddig. Amit eddig tehernek hittem, arról kiderült, hogy nem is az. :)

A hosszú téli estéket tartalommal megtölteni ennyi munka mellett egyedül nem olyan egyszerű, nekem mégis sikerült! A problémákat nem szabad problémaként vagy akadályként felfogni, mert akkor elhatalmasodnal az ember felett, és tényleg összeroppantják.

Ezekben a nehéz időkben furcsamódon sikerült harmóniába kerülnöm önmagammal, a világgal, az élettel. Kiderült, ki az igazi barát, ki az, aki a bajban is kitart mellettem, nemcsak az örömben.

Azt is megértettem, hogy a hit valóban hegyeket mozgat!


Így teljes szívemből hiszem és érzem, hogy 2011. sokkal jobb év lesz! Tiszta lappal, új célokkal, megerősödve, felnőve és kiteljesedve várom a 2011-ben rám váró BOLDOGSÁGOT...

:D:D:D


Csináltam egy "klubot", ami szóbeli megállapodáson alapul. Egyenlőre három tagú.

Megállapodtam már 2 emberrel, hogy 2011. a Boldogság éve lesz.

Nagyon stabil elhatározás kell hozzá, de ha eldöntjük, és ehhez foggal körömmel ragaszkodunk, és nem torpanunk meg minden apró gondocskánál, akkor igenis véghezvihető cél!!!


Van kedvetek csatlakozni a "2011. - A Boldogság Éve Klub"-hoz???


:D:D:D

2010. december 30., csütörtök

Színharmónia

Ezt a szettet egy tanítványomnak állítottam össze.

Én Dórit húztam az osztály karácsonyi ajándékozós kalapjából. :)

Mostmár természetesen megkapta, így megmutathatom.


Egy organza virág kitűző, egy könyvjelző, a dobozban
pedig szappanszirmú rózsák vannak,
amik a fürdővíz tetején szép lassan feloldódnak.
Örült neki. :D

2010. december 24., péntek


Áldott, békés ünnepeket kívánok sok szeretettel!!!

2010. december 20., hétfő

Sorsoltam... ráadásul mindkét ajándékot!!!



Először is köszönöm, hogy velem játszottatok!!!


:D


Olyan kedves kommenteket írtatok, hogy úgy döntöttem, mindkét ajándékot kisorsolom.


A random.org-ot hívtam ismét segítségül.




39 komment, azaz jelentkező vett részt a játékon,
1 komment az enyém, ha ez jött volna ki, akkor újrasorsoltam volna.




Két számot kértem a randomtól, az egyik pont virágra, a másik pedig karkötőre pályázóé!!!




A nyertesek tehát:
Virág - Era
Karkötő - Minna
Sok szeretettel gratulálok, kérlek Benneteket,
írjátok meg a címeteket emailben,
hogy a karácsonyfa alatt ott lehessen az én ajándékom is!!
(Az eredeti játékkiírást elolvashatjátok ITT )

2010. december 16., csütörtök

"Testvérek" gyűrűpár


Készítettem két icipici gyűrűt.

Felnőtt méret, mégis picikék.

Olyan aranyosak!

:)

Nagyon kényelmes viselet, amikor az első elkészült,

felpróbáltam a méret miatt, és egyszerűen

rajtam felejtődött. :)


Meglepetés lesz valamelyik, illetve mindkettő.

A egyik a húgomnak.

Nem látta még őket, és arra főleg nem számít, hogy

nyilvánosan fogom megajándékozni... :D:D:D


A másik nekem lesz meglepi, mármint hogy

melyik marad majd az enyém. :)


Cucu, így karácsony előtt fogadd tőlem szeretettel

a két gyűrű közül azt, amelyik jobban tetszik.


És Szenteste már egyforma gyűrűnk lesz. :D


Tudom, hogy nem szoktál gyűrűt hordani, de ez annyira

kényelmes, hogy tényleg észrevehetetlen.

(Mármint a kéznek, mert a szemnek nem!!!)


Szóval:

Melyiket választod?

:D

2010. december 4., szombat

Játék - csak úgy

Játékot hirdetek, csak úgy, semmi okom rá, csupán az, hogy adni jó... :)



Kétféle nyeremény közül választhattok:

1.) Organza virág

vagy

2.) Karkötő cseh üveggyöngyökből.



Mindkettő narancs színben, hogy egy kicsit vitaminizáljon. :D



A játék menete:

- Hagyj egy kommentet ennél a posztnál, hogy melyik ajándékot szeretnéd:
a virágot vagy a karkötőt.

- Ha van kedved, tedd ki a blogodra a játéklehetőséget.


Játék határideje:

2010. december 18. éjfél.


Előre láthatóan dec. 19-én sorsolok.

Játékra fel! :)

2010. december 1., szerda

El- ( és be-) havazva

Mostanában úgy túlpörgött az életem, hogy még pár sort sincs időm írni... :(



Teljesen elhavaztam...



Sok újdonságom készült pedig, valami elkelt fotózás előtt.



Íme egy hematitos szett, amihez lime zöld üveggyöngyöt párosítottam.



Ezt a színkombinációt még sosem használtam, pedig nagyon jól néznek ki együtt.







Mára Gárdony behavazott, gyönyörű az egész utcánk.



Az ónos eső is megmutatta magát idén télen talán először.



A gyönyörű fehérségben a faágak csillogtak villogtak a jégtől,



és ahogy a szél lengette az ágakat, érdekes nyikorgó hangot adtak. :D:D:D


SZÉP TELET MINDENKINEK!!!






Azért örültem, hogy autóval ma nem kellett sehová mennem. :)